III.
Fejezet
A szörny
kitör
Féltem
kinyitni a szemem. Féltem, hogy a tegnapi események csak egy gyönyörű álom
részei. De egy olyan személyiség, mint Cornélia lehet egy álombeli lény? Vajon
a legmerészebb álmok alkothatnak ilyet?
Nem
éreztem azt a dohos szagot, mint rég. Még se mertem kinyitni a szemem.
Mindenhonnan Cornélia merész kiwi és narancs illatú parfüme áradt.
-
Joshua!
Kicsim ébresztő. Kész a reggelid! – halk nevetés követte Cornélia kedves
szavait.
Finom léptek zaja töltötte be a szobát és
az ajtó csendes nyögése adott jelet arról, hogy valaki a helyiségbe lépett. Két
puha kéz ért hozzám és simogatott végig.
-
Kisfiam!
Ébresztő kis farkasom …
Lassan, még mindig félve nyitottam ki a
szemem. Az a szép zöld szempár mélyen az enyém fúródott. Az ösztöneimmel éreztem,
hogy őszinte és tiszta minden, amit tesz. Lustán, álmosan dörzsöltem meg a
szemem és a számon egy hatalmas ásítás csúszott ki.
-
Ejnye te kis
csibész! Szóval ilyen kis lusta vagy? Hát micsoda dolog ez?
Nem tudtam menekülni a kedves kis kezei közül.
Életemben először nevettem és ez szívből jött.
A reggeli nagyon finom volt. Evés közben
sokan megdicsértek, hogy milyen illedelmes vagyok. De ez nem az Én érdemem. A
vér, amit Cornéliától kaptam nem csak az emlékeit tartalmazta számomra, hanem a
tudást is. Minden tudásom az övé, ahogy én is. Veronica azonban egész reggeli
alatt nagyon furcsa volt.
-
Joshua, ahogy
már mondtam, ha jól laktál, akkor átöltözöl és elmegyünk Ryoo-hoz. Nem kell
félned tőle. Barátságos J
-
Biztos?
-
Igen!
Az
útból semmit sem láttam. Cornélia végig lefoglalta a figyelmemet. Mire észbe
kaptam már egy ház előtt álltunk.
-
Ááh a drága
Cornélia! Meseszép mint mindig. Hogy vagy, szivecském?
-
Na de Ryoo! A
végén még elpirulok. Miért vagy mindig ilyen szétszórt? Néha el se hiszem, hogy
Te vagy a környék legjobb varázslója.
-
Micsoda bóók! De miért állunk itt kinn? Gyere
be Cornélia … ööhm … kölyök … te kinn maradsz!
-
Joshua, itt
várj! – szólt rám Cornélia, mikor meglátta döbbent tekintetemet.
Egymás mellett mentek be a házba. Cornélia
jóval kisebb volt a férfinál, mégis sokkal erősebbnek éreztem nála.
Nem zavart, hogy nem mehettem be. A
beszélgetés minden részét hallottam.
-
Ryoo, én
azért jöttem, hogy megkérjelek valamire. Tegnap este találtuk Joshuát. Ő egy …
-
Kizártnak
tartom Cornélia. Nem élhette volna túl. Hallottam a híreket. A rabszolgák
területén volt, tehát ember szülte. Csak nagyon erős farkas utódja lehetne. De
azok a vámpírpalotában vannak.
-
Van reális
lehetősége. A vérének vérfarkas íze volt. Tudom.
-
Hány évesnek
tippeled? … Várjunk csak … te rossz kislány már meg is szívtad?
-
4 vagy 5
lehet. Csak annyit kérek, hogy nézd meg. Kérlek!
-
Mivel szívem
akkora, mint a Föld és olyan kedves vagyok talán megtehetem.
-
Lekötelezel
te csupa szív lélek. – mondta Cornélia egy kis gonosz éllel a hangjában.
Ryoo nehéz és Cornélia pehelykönnyű léptei
az ajtó felé közeledtek. Egyszer csak kijöttek egyenesen felém. Ryoo nem tűnt
barátságosnak. Az egész házat furcsa szag lengte körül, ami a férfiből is
áradt.
-
Nos, kedves
Cornélia bebizonyítom, hogy a kölyök nem vérfarkas. – mondta gúnyosan és durván
megragadta az állkapcsomat – Kezdjük a tekintetével. Egy vérfarkasnak a
tekintete annyira éber, hogy még a fűben lévő tetű sem tud tisztességeset
fingani anélkül, hogy ne tudja előre. Ezzel szemben Joshua drága tekintete
annyira éber, mint egy másnapos hulláé. A teste olyan, mint a tejföl. Fehér és
kenhető. Gyanútlan, mert engedett az álla alá nyúlni. Szépséges Cornéliám ez a
kölyök max 20 kg
babaháj. 10% esélye van arra, hogy tényleg farkas legyen.
-
Már mondtam.
Ryoo, ő 100%-ig farkas.
-
Mitől vagy ilyen
biztos?
-
Csak tedd
próbára! Az én kedvemért!
Ryoo az államnál fogva megtekergette a fejem
jobbra, majd balra. Bántott, amit mondott. Cornélia viszont hitt bennem és ez
segített figyelmen kívül hagyni ezt a bugrist. Végül is rábólintott Cornélia
kérése és bement a házba. Egy üvegcsével jött vissza, de végül elrakta.
-
Mit is
mondtál szívecském, kb mennyi időt töltött ott?
-
Születésétől
kezdve…
-
Tehát akkor
működnek a rejtett ösztönei, akkor…
Hirtelen megfogta a kezem és maga után
húzott. Nem volt durva, csak határozott. Egy folyóhoz mentünk.
-
Ryoo! – szólt
Cornélia vészjósló hangja a hátunk mögül.
Egy perc alatt történt. A másik kezével is
megragadott és a folyóba dobott. A víz irgalmatlanul ellepett. Levegőre
vágytam, de nem tudtam a víz fölé keveredni. A tüdőmet égette a légszomj. A
vergődésemmel felvertem az üledéket és az csípte szemem. Nem tudtam merre van a
fel és merre a le. A víz sodrása magával ragadott és habár nem volt erős az
áramlás nekem elég volt. Pánikba estem. Nem tudtam tisztán gondolkozni. A nagy
zűrzavarban a fülem még mindig érzékeny volt és kínlódásom közben hallottam a
parton lévők beszélgetését.
-
Ryoo, te
normális vagy? Hogy dobhattad be? Azt se tudja, hogy kell úszni!
-
Nyugodj meg!
Ha tényleg farkas nem lesz baja. Te pedig azt mondtad, hogy 100%-ig az.
-
Ajánlom, hogy
jó magyarázatot adj!
-
Gondolj bele.
A kis tökös 4 - 5 évet húzott le a föld alatt. Ha igaz, amit a kóróról mondtál
akkor működnek az ösztönei. Most, hogy ilyen új még a helyzet, amiben él, az
ösztöne még intenzívebben dolgozik. Bolond lenne hagyni, hogy a hordozó test
meghaljon. A gond az, hogy fogalma sincs a kölyöknek, hogy hogyan kell
irányítani.
-
Te szadista!
Akkor is, minek kellett beledobni?
-
Vészhelyzetben
látványosabb.
A levegőhiány miatt nem tudtam tovább
koncentrálni rájuk. A szervezetembe egyre több folyóvíz került. Éreztem, hogy
süllyedek és végül az iszaphoz ér a karom. Szinte kívülről láttam a testem. A
szemeim üvegesen néztek a felszín felé. Számon még pár buborék szökött ki és
versenyzett a felszínre. Hidegség öntött el. A cél előttem volt egy
karnyújtásnyira, még se érhettem el. Gyermeki gondolat lett volna azt hinni,
hogy segítenek rajtam. Elernyedtem. A tegnap este boldog percei jutottak
eszembe. Azt mondták kb 4 vagy 5 évet éltem. Igazságtalanságnak tűnik, hogy csak
egy este és egy reggel jutott nekem a boldogságból. De elmondhatom, hogy volt
valaki, aki szeretett és fiának nevezett. A gondolataim egyre lassabbak lettek
és az emlékképek fakulni kezdtek. Végül már csak egy kép maradt. Cornélia.
Kétségbeesetten kívántam már a véget. Azt akartam, hogy véget érjen a
szenvedés. A mellkasom lángolt. Magamban éreztem a tüzet. Kínjaim elől csak a
Cornéliáról maradt emlék volt menekvés. Azt hittem rosszabb nem lehet. De a
forróság egyre csak terjedt bennem. A kezem és a lábam is lángolt. Minden izmom
feszült és fájt. Amikor a fejemhez ért a meleg szinte robbantam. Sose éreztem
még ilyet. Cornélia emlékeiben sincs ilyen. Hihetetlen intenzív fájdalom. De a
kín, ahogy enyhült sokkal erősebbnek éreztem magam. Úgy éreztem mindent meg
tudok tenni. Nincs lehetetlen. Újra visszatértek az emlékeim. Ám most
mérhetetlen dühöt is éreztem. Az igazi édesanyám iránt, aki eldobott, valamint Ryoo
iránt, aki a folyóba lökött.
A levegő édes ajándéknak tűnt. Nem tudom
hogy csináltam, de nagyobb erőfeszítés nélkül sikerült a partra érnem és amit
először láttam az négy kikerekedett szem volt. Az előnytelen változás ellenére
azért sikerült Cornéliát és Ryoot beazonosítanom. A férfi látványa azonban jeges gyűlölettel
töltött el! Meglepett az erőm. De főleg az, hogy olyan kicsinek tűntek. Egy
magasságban volt a szemünk, holott eddig mindig én néztem fel rájuk. Szó szerint.
-
Hoho Balto...
megkostiznád ízletes sárga húúsomat... Lehet, kicsi halmellék ízzel találkozol
majd ... Ezen felül nagyon ízletes vagyok... a szúnyogok végül is komáznak.
Földhöz vágni Ryoo-t olyan elégtétel volt,
hogy máris elmúlt a haragom. Jól esett belenézni a szemébe, mert láttam azt a
sunyi félelmet, de … akkor vettem észre. Nem is engem nézett! A szeméből egy
farkas tükröződött vissza, ahogy nagy fehér fogait villogtatva mered rá. Mi
folyik itt? Ez lennék én? Lenéztem és megláttam a szőrős mancsokat. Hófehér
színe volt, de láttam, hogy feljebb már fekete folt kezdődik. A tóhoz léptem,
mert nem is akartam elhinni, amit látok.
A víztükör már nyugodtabb volt. Óvatosan
hajoltam felé és első látásra saját magamat is megijesztettem. Pár pillanat
kellett, hogy felfogjam, de következőre már bátran néztem a tükörképemet. Így
már nem a vérszomjas fenevadat, hanem egy büszke lényt láttam. Gyönyörű, erőt
sugárzó és halálos. A tekintetem távolba révedő volt, de nagyon éber. A bundám
mintája nagyon tetszett. Különlegesnek éreztem.
-
Balto? Sárga
hús? – kérdezi felvont szemöldökkel Cornélia. - Joshua, idejönnél a kedvemért?
Sokkal érdekesebbnek tűnt Cornélia, mint ez
a komposzt szagú féreg. Az eredetemről nem tudtam meg sokat Cornéliától, de
ősinek és megingathatatlannak éreztem. Önbizalommal töltött el minden percbe,
így csak fél füllel figyeltem a két eszementre.
-
Nos… -
kezdett bele mondókájába Ryoo – Mivel én varázsló vagyok kotyvasztottam
magamnak egy főzetett, amivel tudok a jövőbe nézelődni. Elméletben menni is, de
nem szerencsés kipróbálni. A jövőben a hozzám hasonló japánokat sárgáknak
fogják hívni. Balto pedig egy farkas és husky keverék. Olyan, mint Josh.
-
De hisz…
-
Nézd csak
meg. Íme, egy farkas! – mutatott a vízre, ahol egy vérfarkas képe jelent meg. –
Josh pedig itt van életnagyságban.
-
Fura. Az
viszont még érdekes, hogy miért fekete és fehér.
-
Ezt még nem
tudom…
-
Várjunk csak!
A legenda szerint csak egy fehér farkas van és csak annak az utódai lehetnek
fehérek.
-
Tényleg. Ki a
jelenlegi? Oh, ne!
-
Ne!
-
Lucien… de
mit keresett nálatok?
-
Nem hiszem
el, hogy a vámpír hercegnőcske – ezt a két szót külön nyomatékkal emelte ki
Cornélia. Hangjából éreztem a vak dühöt - ordasa és az én egyik rabszolgám…
fuuujjjj.
-
De legalább
van egy extra farkasod személyre szólóan.
-
Ugye most
csak vicces akartál lenni!
-
Miért is?
-
Talán azért,
mert a védőpajzs legyengült, mivel az a sakál bejutott. Lehet, esik a varázserőd
drága kontárom!
-
Kizárt! –
Ryoo arca olyan hirtelen lett vörös, mint ahogy engem dobott a vízbe.
A látványa olyan komikus volt, hogy muszáj
volt nevetnem. A nevetésem azonban inkább hörgésszerű morgásra hasonlított.
-
Remélem jól
szóórakozol kölyök! Chh! Még hogy gyengül az erőm …. Nézze meg az ember … -
azzal a varázslók gyöngye elindult a háza felé.
-
Ryoo!
-
Mi van? –
kérdezte duzzogva.
-
Itt hagytad a
tanítványod! Ugye nem akartál nélküle menni sehova sem …
-
Miiii?
Első hallásra nem is tisztult ki, hogy mit
mondott. A Szentlélek hanyatt esett bennem, mikor rájöttem sanyarú sorsomra. El
se hiszem, hogy Cornélia arra akar kárhoztatni, hogy ezzel a… ezzel a…
különccel legyek.
-
A
ta-nít-vá-nyo-dat! Mitől lepődtél meg ennyire?
-
Erről nem
volt szó… és Én nem…
-
Félsz?
-
Soha! SOHA!
-
Akkor nem
jelent gondot ez sem. Joshua nem annyira mérges rád. Végül is csak majdnem
meghalt miattad. Meg hát mit tudna ártani egy farkas kölyök a nagy
varázslónak?!
-
Nincs másik a
környéken, aki foglalkozhatna vele?
-
Még egy ilyen
bohóc? Nem, asszem nincs.
-
Bo… bohóc??
-
Igen! Na,
sokat sipákolsz még? Hajrá! Meddig várjunk még? Joshua-nak minél előbb meg kell
tanulnia a dolgokat, mert így saját magára, ránk és a titkunkra is veszélyt
jelent.
-
Corni…
-
Kezdhettek
összebarátkozni! Addig én főzök egy teát. Jót fog tenni azt hiszem. Hosszú lesz
ez a mai nap.
Amint bement abba a putriba rögtön tudtam,
hogy nagyon kínos percek elé nézek. Ryoo nem tűnt a szavak emberének. Na,
persze ha komoly dolgokról volt szó. Alapból a szája több szemetet produkált,
mint a háztartása.
-
Szóval Joshua
ketten maradtunk! Tudod mit jelent, hogy a tanítványom vagy? Nem? Nos, annyit
tesz, hogy azt teszed, amit mondok! Nincs megkérdőjelezés! Ha azt mondom, hogy
fogj nekem halat, akkor halat fogsz. Ha azt mondom, hogy kinn állsz az esőben,
akkor te mosolyogva kimész…
Nem nagyon érdekelt a műsora. Csak azért
nem kaptam be, mert tényleg halszaga volt. Egyszer csak Cornélia sikolya
töltötte be a levegőt. A testem egyből reagált. Helyből átugrottam Ryoo felett.
Másodpercek alatt odaértem Cornéliéhoz, aki addigra már kimenekült a házból.
-
Mi történt? –
futott oda Ryoo.
-
Ryoo… hogy tudsz
ilyen mocsokban élni?
-
Komolyan egy
kis por miatt sikítozol? Merlin szerelmére, te egy dhampyr vagy.
-
Kis? Azt
mondtad, hogy egy kis por? Kérlek szépen… igaz, hogy dhampyr vagyok, de ez a mocsok…
ez valami brutális. Ez…
-
Mire
gondolsz?
-
A
macskaszarra a tejben… az egérpotyadékra az asztalon… folytassam?
-
Nem kell! És
az különben sem macskaszar!
-
Akkor mi?
Hanem macskáé akkor kié? Talán a tied?
-
Ez most
komoly? Komolyan azt gondolod, hogy az enyém?
-
Nem tudom!
Komolyan mondom, hogy nem tudom, mit gondoljak! Azt tudom, hogy teázni fogok.
-
Hogyan?
-
Beléd semmi
illem nem szorult? Majd Te megcsinálod nekem J
-
Komolyan?
-
Igen!
-
És miért is?
-
Azért, mert
Én oda be nem teszem többet a lábam!
-
Nem fogom megcsinálni….
-
De!
-
Nem!
-
Joshuaaa!
-
Jól van! Még
ilyet! Pöffeszkedő hárpia! Kutya, addig irány! Fuss 10 kört a házkörül!
A futás eleinte nehéz volt. De amint
ráéreztem a négy láb adta lehetőségekre szinte szárnyaltam. Szabadnak éreztem
magam. Kedvem lett volna elfutni a messzeségbe. Csak futni és nem gondolni
semmire. Mintha az eddigi életemet egy bábban töltöttem volna, és most szabadulnék.
Ez voltam Én valójában! A szél bársonyosan simogatott végig testemen. Mintha
csak üdvözölne. Minden olyan élettel teli lett. Észre se vettem, hogy végeztem
a körözéssel. Az új testemben annyi energia tombolt. Csodás élmény legurulni a
dombról, amin Ryoo háza volt és elnyúlni a hűs fűben.
-
Joshua!
Idejössz? – kérdezte Cornélia nevetve.
A hangját hallva megtaláltam azt, ami még
tökéletesebbé tehette ezt a világot. A biztos pontot, ahova a világ végéről is
visszatérhetek. Boldogan ügettem oda hozzá. Játék közben Ryoo rengetegszer
megjelent egy bögrével. Eleinte olyan szaga volt, amitől menten hánynom
kellett, de a későbbiek egész jók voltak.
-
Ryoo, ugye
nem gondolod, hogy ezt a moslékot Én meg fogom inni?! Benned nincs semmi
maximalitás?
-
Majd
megmutatom Én!
Ismét duzzogva elvonult és mikor visszajött
új bögre volt nála és a benne lévő „teának” még ha a kinézete nem is, de a
szaga legalább tea formájú volt. Cornélia megitta, szóval nem lehetett annyira
rossz.
-
Nos,
őfelsége? Megfelelt?
-
Igen! De azt
mond meg, hogy minek hoztad a sok vacakot?
-
Ezt meg hogy
érted? Nekem sem sikerülhet minden!
-
Csupán arra
akarnék rámutatni, hogy miért nem varázsoltál egy bögrébe teát? Nem mondtam,
hogy készítsd el saját kezűleg!
Ryoo arca ismét elszíneződött, de ezúttal
nem csak dühöt tükrözött. Van egy olyan érzésem, hogy nem mostanában lesz tea a
listáján reggelente.
Azt hiszem Ryoo észrevette, hogy nagyon jót
derülök rajtuk és személyes kis bosszúnak gondolhatta, hogy kicsit fárasztóbb
feladatokat adott. Azonban ez fordítva sült el. Nagyon élveztem.
-
Szünet
kölyök! Nehogy anyuci begőzöljön, hogy kifacsarva adlak vissza!
-
Nagyon
gondoskodó vagy drága Ryoo! – szólt oda integetve Cornélia!
Ahogy odaértünk egyszerűen annyi mesélni
valóm támadt és eddig, mint mindig meg se szólaltam. Most azonban…
-
Anya láttad,
hogy milyen gyors voltam? Olyan volt mintha repülnék!
Hirtelen
elfogyott a mondhatnékom. Én beszéltem, de nem a megszokott kisfiús hangomat
hallottam. Ez a hang mély volt és kb olyan, mint Ryoo-é. Ám nem ez volt, ami a
torkomra forrasztotta a szót. Megint a két szemszörnnyel álltam szemben. Lehet szólnom
kéne majd nekik, hogy ez nagyon előnytelen.
-
Ez… beszélt…
-
Ez… te is
hallottad?
-
Igen…
-
Na, jó! –
fakadt ki belőlem – Mi van, ha beszélek? Ti is beszéltek! Ha jól tudom előtte
is tudtam.
-
Joshua, a
vérfarkasok farkas alakban nem szoktak… beszélni. Morogni igen meg a többi
farkas dolog. Egyedül azzal tudnak kommunikálni, aki szinten tartja a vérüket.
Csak az a személy érti, de Ő is csak telepatikusan.
-
Összegzésképpen
tehát akkor Lucien a valószínűsíthető apuci, aki egy oltári beképzelt seggfej
és ráadásul még beszélsz is! Ez fantasztikus! Látod Cornélia most már alig várom
a kiképzést.
-
Jajj Ryoo!
-
Ugyan ugyan
nem kell megköszönni! De most… Joshua, ennyi elég lesz mára. Ez az első
átalakulásod. Nem kéne a szervezeted megterhelni.
-
Mondhatnék
egy egyszerű ám mégis prózai kérdést? – kezdtem bátortalanul.
-
Hát persze!
-
Hogyan fogok
visszaváltozni?
-
Egyszerűen. Cornélia
drága, megkérhetnélek, hogy gyere ide?
-
Mit találtál
ki már megint?
-
Nos. Mivel
Joshua még nem tudja irányítani az átváltozását, íme, a megoldás. Ez itt Joshua
része – azzal elővett egy nyakörvszerű szíjat – ez pedig a tied édesem. – azzal
Cornéliának adott egy gyönyörű karkötőt.
-
Ooohhh … és
ez konkrétan hogyan működik?
-
Ott van egy
kis pöcök. Ha Josh farkasként megvadulna akkor kell benyomnod.
-
Mi fog
történni?
-
Fájdalmat fog
érezni. Mivel farkas, ezért ha elborul az agya, nem tud emberien gondolkozni.
Ha esetleg egy emberre irányul ez a düh az könnyen tragédiához vezethet. Ezen
felül, ha a medált a nyakörv csatjához érinted Joshua visszaváltozik eredeti
alakjára.
-
Értem. Van
még más is?
-
Igen. Látod
azt a kis piros követ? Ha azt elforgatod, akkor Joshua fél órán keresztül nem
lesz képes átváltozni.
-
Ez meg minek?
És ha magától elfordul majd? Akkor mit csinálunk?
-
Nem tud
magától fordulni. Ez a kő csak akkor működik, ha a karkötő viselője fordítja
el. Hasznos lehet, ha jönnek hozzátok vendégek vagy egyéb eseményekkor, ami
stresszt okozhat neki és esetlegesen kiválthatja az átváltozást.
-
Köszönjük
Ryoo!
Amikor a karkötővel felém közeledett
tudtam, hogy megint a régi gyenge ember leszek. Már most hiányzott ez a
sebezhetetlenség, ez a szabadság.
-
Josh, holnap
is eljövünk. Akkor újra farkas lehetsz. De most muszáj, mert az emberek eléggé
meglepődnének egy 1 – 1,5 méteres farkason.
A visszaváltozás fájdalommentes volt. Csak
belül éreztem valami ürességet. Már nem mondhattam magam a táj részének. Az
érzékszerveim letompultak és hiányzott valami, aminek nem tudtam még nevet adni.
Egyetlen dolog, amit vártam, hogy holnap újra itt legyek és farkas lehessek.
-
Mi van
kölyök? Hiányzik, mi? Rá se ránts! Leszel te még eleget farkas. – nevetett egy
jót rajtam Ryoo, de én nem éreztem ilyen mulatságosnak a dolgot. Legszívesebben
sírtam volna.
-
Jajj picikém,
nem kell úgy elkeseredni! Ryoo, te meg ne cukkold! Azt hiszem, mi most haza
megyünk. Rony már biztos vár.
-
Ryan hol van?
Megint teheneket vesz?
-
Igen, de
fogadni mernék, hogy megint tehén nélkül jön vissza.
-
Ha gondolod,
megnézhetjük a kristályban, hogy éppen mit csinál.
-
Köszönöm, de
nem kell. Pontosan tudom, hogy mit csinál, és ha nem lenne Rony apja már rég
kidobtam volna. De legalább nyugtunk van tőle és a két gyereknek sem kell
annyira feszélyeznie magát.
-
Apropó Rony.
Megcsináltam neki, amit kértél. Elviszed?
-
El is
készült? Hát persze. Örülni fog neki.
-
Rendben máris
hozom.
-
Ryoo, én
kérdeznék valamit.
-
Mit szeretnél
én kis angyalkám?
-
Mi az, ami
legyengíti a vérfarkast?
-
Nos … mondják
az ezüstöt, de fajtája válogatja. Aztán ott a szent föld dolog. Ez biztos, hogy
minden farkasra vonatkozik, szóval ne vidd templomba. Aztán van még egy növény,
amit nem bírnak, de mi is az … jujj nem jut eszembe.
-
Hogy néz ki?
-
Kékeslila
szirmai vannak…
-
Kék
sisakvirág?
-
Pontosan. A
farkasok semmilyen alakjukban nem bírjak. Ha a közelükben van megbolondulnak
tőle és elvesztik a kontrollt, ha hozzáérteted marja a bőrét és ha a
szervezetébe jut, akkor a bevett mennyiségtől függ, hogy mi fog történni.
kisebb adagnál csak enyhén rosszul lesz. Közepesnél már 50% esélye van, hogy
meghal. Nagy dózis végzetes.
-
És mennyi a
nagy?
-
3-4 virágfej.
-
És a
környéken nő ilyen virág?
-
Nem tudom.
Már nézegettem, de nem találtam.
-
Ez egy jó hír
legalább.
-
Az. Szerintem
jó lenne, ha a vámpírok minél később vennék észre Josht. Náluk biztos van ilyen
virág és valószínűleg nem haboznak használni.
-
Szerintem nem
bántják Josht.
-
Mert?
-
Gondolj bele!
Lucien a legerősebb farkasuk. A farkasok generációról generációra erősödnek.
Még ha Josh embertől született is attól még lehet, hogy talán Luciennél is
erősebb. Nagyobb esélye van, hogy maguknak akarnák, mint hogy megöljék.
-
Van benne
igazság. Jó gondolat.
-
Nekünk
viszont mennünk kell.
-
Igen. Minden
nálatok van?
-
Hát persze.
Szia Ryoo!
-
Sziasztok!
-
Jah és Ryoo!
Takaríts ki mire legközelebb jövünk. Annyi romlott növényed van meg ilyesmik.
Egyszer úgy is meg kell csinálnod. Hogyan akarsz így családot alapítani?
-
Kimondta,
hogy akarok?
-
A babaszobaterv,
ami a konyhában van az asztalon. Ha a varázsnövényeidet elpakoltad küldhetek
neked segédeket.
-
Szobalányokat?
-
Így is
mondhatjuk.
-
Még meglátom.
-
Rendben!
A hazafelé vezető út szomorkásan telt.
Cornélia próbált felvidítani, de nem járt sikerrel. Szerinte ez normális, ahogy
reagálok erre az egészre. De nem értheti! Ami lettem… amivé váltam… az vagyok
Én. Nem ez. Gyengének és sebezhetőnek érzem magam és az is vagyok.
Hirtelen megállt a lovaskocsink - ezzel
kizökkentve a gondolataimból - már tudtam, hogy baj van. Cornélia is nagyon
feszült lett.
-
Josh, maradj
itt bent és akármi történik, akármit hallasz, ne gyere elő! Megértetted?! –
először láttam Cornélián ezt az érzést. A félelem és a magabiztosság jótékony
álarcát. Amikor kiszállt a kocsiból már semmi félelem nem látszott rajt.
Legyőzhetetlen volt.
-
Nocsak! Ryyix
úrhölgy. Kihitte volna, hogy pont önnel találkozunk ezen a szép napon. Micsoda
véletlen, nem fiúk?
-
Hagyd abba a
kaján vigyorgást, mert csak még ostobábbnak tűnsz! Mit akarsz?
-
Mit mondtál,
te kis szuka?
-
Jól
hallottad!
-
Majd Én
mindjárt megmutatom neked!
Hallottam,
ahogy kiabálnak és habár segíteni akartam megígértem, hogy a kocsiban maradok.
A lovak nyerítettek és patáikkal doboltak. Tudtam, hogy valami nincs rendben.
Egyszer
csak a kocsis fájdalmában felkiáltott és szemeim előtt láttam, ahogy Cornéliát
megpróbálják az erdőbe vonszolni. A düh csak úgy robbant bennem. Újra átjárt a
tűz, de ezúttal nem fájt. Sőt! Olyan volt mikor az ember alámerül a kellemes
vizű patakban. Körbefont és teljessé tett. A kocsi nem volt elég nagy a
farkasnak és amint az átváltozás közben a kocsi recsegni, ropogni kezdett és
egy könnyed mozdulattal széttörtem. Négyen voltak. Az egyikük elindult felém és
mire odaért hozzám farkassá változott. Akkora lehetett, mint Én. Látszott, hogy
képzett harcos, de nem féltem nekimenni. Amint fogaink elővillantak valami
különleges érzés öntött el. Nem az ellenfelem állt előttem, hanem a zsákmányom.
Őrült vágyat éreztem, hogy bele harapjak, és addig szorítsam, míg el nem
ernyed. Érezni akartam a vér fémes ízét, a szemeibe költöző félelmet, mikor
rájön innen nincs menekvés. A vágy olyan szinten tört rám, hogy nem tudtam
várni. A hirtelen támadás meghökkentette ellenfelem. Ügyesen tért ki támadásaim
elől, de nem sértetlenül. Lenyaltam a számon marad vért. Ettől csak még jobban
akartam. Újra és újra megsebeztem. A lábai reszkettek és láttam a félelmet nagy
opálos szemeiben. Nyüszített, mintha segítséget várna vagy kegyelmet, de
hasztalan. A többiekre nem is figyeltem. Csak őt láttam, a sebeiből patakzó
vért és a rettegés szagát.
-
JOSHUA!! –
sikoltotta Cornélia. – VÁRJ!
A hangja épp akkor ért el hozzám, mikor
álkapcsom fogóként feszült ellenfelem nyakán. Ahogy szorítottam éreztem az
ütőérének vad dobogását. Ez a kétségbeesett hang azonban kitisztította a fejem
és elnyomta az ölés iránt érzett szenvedélyemet. Az áldozatom azonban egy
percre se engedtem el.
-
Alkut ajánlok
fiúk! Ha eltűntök és soha többet nem jöttek a környékre, akkor Joshua el fogja
engedni. Ellenkező esetben nem!
-
Nem jövünk
soha többet! Esküszünk! Nem lesz velünk gondod, csak engedd el!
-
És a környék
lakóit is békén hagyjátok! Nincs több támadás a részetekről!
-
Igen!
Mindent, amit csak akarsz! Csak ne bántsd James-t.
-
Joshua!
–fordult felém. Most először néztem a többi jelenlévőre. A vámpír, aki az előbb
olyan vadul rángatta Cornéliát, most térdelt és könnyes szemmel nézett minket.
A többiek arcán páni félelem látszott. – Engedd el! Kérlek!
A gondolat, hogy elengedjem szóba se
jöhetett.
-
Joshua!
Engedd el! Nem lesz velük több gond! Már megbánták, amit tettek! Engedd el
szépen! Az Én kedvemért! Nagyon boldog lennék, ha megtennéd nekem! – miközben
beszélt lassan odasétált hozzánk. Egy percig sem félt tőlem. – Legyőzted.
Látod? De nem szabad megölnöd. Azok ott igaz, hogy rosszul cselekedtek, viszont
már megbánták. Ha most megölöd őt, akkor sok szomorúságot okozol. James épp úgy
érez irántuk, mint te irántam. Védeni akarta őket, mikor kiállt ellened. A
kedvemért! Őt is várják haza! Ne akarj olyan lenni, mint ők. Kérlek!
Megsimogatta véres orromat és közben másik
kezével James-t is. Szépen lassan letettem James-t a földre és elengedtem, de
nem emelkedtem el felőle. Morogni kezdtem a fülébe míg Cornélia biztonságba nem
került egy esetleges támadástól. James egyértelmű jelét látva, mi szerint
elismeri, hogy erősebb vagyok, kezdtem megnyugodni. Amikor a vámpírok szabad
utat kaptak egyből odarohantak. Szólongatták és próbáltak segíteni neki. A
véres testre nézve már megbántam, amit tettem.
-
Segítsetek,
kérlek! James… ígérjük, hogy segítünk, mindent megteszünk… csak segítsetek! Ő…
őő… nem halhat meg!
-
Ha most odamegyek,
és segítek, mi garantálja, hogy nem fogtok megtámadni?
-
Nem fogunk!
Csak segíts neki!
Cornélia odaült James mellé és a sebzett
nyakát kezdte simogatni.
-
Nem lesz
baja! Minden rendben lesz James. Hozzatok ide valamit, ami kötésnek használható
a kocsi maradványaiból.
Cornélia nagyon szakszerűen csinált
mindent. Először megnyugtatta Jamest.
-
James, Cornélia
vagyok. Segíteni szeretnék, de ahhoz vissza kell, hogy változz! Menni fog?
A farkas lassan és fájdalmasan bólintott.
Szép lassan sikerült neki visszaváltozni. Azonban amint emberi alakot öltött, a
fájdalom, amit a farkas már nem érzett az most teljesen ránehezedett. Le
kellett fogni. Cornélia adott neki valamilyen növényt és elmagyarázta, hogy
fájdalomcsillapító hatása van. A sebek kezelése közben hol énekelgetett
valamilyen gyerekdalt, vagy a növény hatását ecsetelte, amit éppen használt.
Közben a vámpírok eszkábáltak egy furcsa szerkezetet, amire majd James-t
fektetik.
-
Készen is
vagyunk! – mosolygott Cornélia Jamesre – Nagyon ügyes voltál! A kötéseket majd
cserélni kell, ahogy a varratokat is. Ezenfelül jó lenne, ha napi háromszor le
lenne fertőtlenítve. Ahol éltek gondolom, van gyógyító. Ő majd tudja, mit kell
tenni. Nem lesz baja. Hamarosan olyan lesz, mint új korában.
-
Nagyon
köszönjük!
-
Nincs mit!
-
Cornélia … mi
… szeretnénk elnézést kérni. Azok után, ahogy viselkedtünk más biztos nem
maradt volna itt segíteni. Tényleg…
-
Semmiség!
Nagyon vigyázzatok rá. Ne terheljétek nagyon mostanság. Ma pihennie kell.
-
Meg lesz!
Nagyon fogunk rá vigyázni.
Ahogy elmentek csak néztem utánuk. Nem a
megszökő zsákmányt láttam, hanem a sebzett ellenfelet. Cornélia integetett
nekik, majd mikor már nem látszottak odament a kocsishoz, aki viszont már
élettelenül hevert a fűben. A lovak még mindig a kocsi romjaihoz voltak kötve
így nem tudtak elmenekülni.
-
A családjának
joga van, hogy eltemethesse. Haza kell vinnünk szegényt! – mondta, miközben
hátra se nézett rám. Biztos nagyon dühös, amiért megszegtem, amit mondott.
-
Cornélia… én…
-
Ne mondj
semmit! Joshua azt mondtam, hogy maradj a kocsiban!
-
Igen de…
-
Csend! Még
nem fejeztem be. Nagyon örülök, hogy nem így történt. Megmentettél. Köszönöm.
Azonban lenne egy kérdésem. Mit éreztél, mikor harcolni kezdtetek?
-
Én? Vágyat,
hogy … megöljem.
-
Gondoltam. Ezzel
nincs semmi baj, nem kell szégyellned magad. Azért kérdeztem, mert olyan
támadásokat csináltál, amiket mások évekig gyakorolnak, mire tökéletesen megy
nekik. Te meg egyből… nagyon büszke vagyok rád, ugye tudod!
A meghitt pillanat után gyorsan eltűntettük
a csata nyomait és a lovak megnyugtatása után a kocsi még épp darabkájára
fektettük a kocsis holttestét.
-
Joshua, -
nézett fel rám pajkos szemekkel Corni – tudod már kislánykorom óta szerettem
volna kipróbálni, de nem volt alkalmam. – itt egy kis szünetet tartott –
megengednéd, hogy… felüljek a hátadra?
Először kicsit komikusnak éreztem a
kérdést, de a nagy gyermeki tekintetét meglátva tudtam, hogy komolyan gondolja.
Hogy is utasíthattam volna vissza? Amikor felült a hátamra azt hittem nehéz
lesz. Valójában alig vettem észre, hogy ott van. A lovakat a szárnál fogva vezettük
magunk után és így indultunk hazafelé. Csodás érzés volt újra farkasként.
A háztól pár méterre aztán Corni leszállt
rólam és újra emberré változtatott. Tudtam, hogy muszáj, de akkor is rossz
volt. Otthon nagy keveredés támadt mikor megláttak minket. Mindenki
elszörnyedt, mikor elmeséltük, hogy rablók támadtak ránk. A halott kocsist
elvitték egy kis kunyhóba. A család nagyon köszönte, hogy nem hagytuk ott.
Bennem azonban mély érzelmeket keltett a halott látványa. A víz alatt saját
magamat is ilyennek láttam. A test elernyedve, mint egy rongybaba, a szemei
pedig fátyolosan merednek egy megfoghatatlan messzeségbe. Olyan, mintha a
távozó lelke után nézne.
Egyszerre belém hasított az érzés, hogyha
előbb lépek, most a kocsis élne és mellettünk jött volna. Könnyeket csalt a
szemembe ez az érzés. Hibásnak éreztem magam.
A ház felé tartottunk, mikor megéreztem azt
az illatot, amit először éreztem életemben. Az édesanyám illatát. Engem nézett,
de a szemeiből csak a gyűlöletet tudtam kiolvasni. A féltékenységet. Olyan
érzésem támadt, hogy sose fogom megérteni mit miért tesz. Nem is foglalkoztam
vele. Cornélia mellett büszkén léptem be a házba, ahova Ő sose fogja betenni a
lábát.
Bent Rony egyből Cornélia nyakába ugrott.
-
Jól vagy
anya?
-
Igen kincsem.
Minden rendben! Jó voltál?
-
Igen! Képzelt
Nanny-vel csináltunk sütit.
-
Komolyan, és
finom lett?
-
Nem tudom.
Még nem kóstoltam meg. Veled együtt akartam.
-
Rendben van
kicsim. Josh, gyere.
Nem kellett gondolatolvasónak vagy mentalistának
lennem, hogy tudjam, Rony egyáltalán nem akarja, hogy én is menjek. Jelen
pillanatomban azonban meg tudtam volna enni még a vasat is. Eme tény fényében
nem igazán érdekelt Rony kicsinyeskedése.
-
Rendben!
A kisasszony méltatlankodó tekintete
Cornélia mögött valami belső vidámsággal töltött el. Nem akartam rosszba lenni
vele, de ez most szükséghelyzet.
A továbbiakban nem történt semmi váratlan. A
nap nagy részét átaludtam. Hihetetlenül fáradtnak éreztem magam. Álmomban
farkas voltam és nem létezett számomra lehetetlen. A szép álmok hamar
elszállnak. Egy kis kéz könyörtelenül rázni kezdett, míg ki nem nyitottam a
szemem.
-
Te mit
képzelsz magadban úgy mégis?
-
Mi?
-
Jól
hallottad! – toporgott mellettem Rony.
-
Nem tudom,
mire gondolsz! – próbáltam továbbra is közömbös maradni.
-
Nem? Hadd
magyarázzam el neked! Elhiszem, hogy rossz neked, hogy az anyukádnak nem
kellettél, de attól még nem kell másét lenyúlni! Ő az én anyukám és nem a tied!
Világos? Tudod nem is csodálkozom, hogy ott hagyott. Biztos már előre tudta
milyen kibírhatatlan kis kullancs leszel!
Amikor elkezdett beszélni még csak
ledöbbentem. Mikor az anyám szoba került már kezdtem ideges lenni, de az utolsó
mondata után már nem tudtam visszafogni magam. Olyan erővel sikerült őt pofon
vágnom, hogy leesett az ágyról. Mire földet ért kezem már a száján volt.
-
Ha sikítani
mersz vagy panaszkodni ennél rosszabb is lesz! Soha többet ne merd az anyámat a
fejemhez vágni, mert eszem ágában sincs Cornéliát elszeretni tőled! Sőt, ha egy
csöpp kis eszed lenne, akkor magadtól is tudnád, hogy képtelenség volna. Jobban
szeret téged, mint a saját életét! Az meg, hogy most egy kicsit pátyolgat, az tudod,
azért van, mert nem mindenkinek van aranyból a kerítés, mint neked! A semmiből
a nyakamba szakadt ez az erő, amit irányítanom kell, és amivel majd a féltékeny
segged fogom védeni! Tehát azt javaslom, hogy amíg ez nem megy, addig bírd ki!
Most pedig kimész a szobából és ezt elfelejtjük! Új lappal indulunk és remélem,
még egy incidensre nem kerül sor!
-
Hogy mertél
megütni? Anya úgy is észreveszi majd!
-
Ha észreveszi,
akkor észreveszi! Na, menj ki!
-
Ez az én
házam és nem hagyom, hogy csak úgy kirakj innen!
-
Azt mondtam,
hogy kotródj innen különben… - kiáltottam rá.
-
Különben?
-
Ne akard
tudni! Most jobb, ha kimész!
Végül is én mentem el. Nem akartam bántani!
Veronica sem rossz csak éretlen! A hűs késő délutáni szélben minden gondom egy
perc alatt tovaszállt. A gondolataim kitisztultak és így végig merenghettem,
hogy mi is történt velem. Legszívesebben átváltoznék, és ma még utoljára futnék
egy nagyot. Nem is kellett volna több. Az első átváltozásom óta azt vettem
észre, hogy még ebben a gyenge testben is jobbak lettek az érzékeim. Hallottam,
ahogy a konyhában készül a finom vacsora és a szél kedvesen felém fújta az
illatát, ahogy a pandúrok a sok rabszolgát – köztük az anyámat is – a kunyhókba
terelik. A zúgolódó tömeg morgása és fáradt ásításai betöltötték a terepet.
Csak egy kis madár dala finomította az amúgy fülsértő zajt.
Cornélia éppen a komornyikkal beszélgetett.
Nagyon jól szórakoztak. Ahogy gondoltam Rony nem panaszolt el semmit sem.
Fogalmam sincs meddig állhattam ott a verandán mikor egy idegen halk zajra
lettem figyelmes. Amint a hang felé fordultam egy opálosan világító szempárt
vettem észre a bokrok mögött. Emlékeztem egy ilyen tekintetre. Csak egy lénynek
vannak ilyen szemei. Egy vérfarkas volt a bokrok mögött és engem nézett. Nagyon
megijedtem. A szemmagasságából ítélve nagyobb volt, mint délutáni ellenfelem. Megérezhette
hirtelen támadt félelmemet, mert egy lépést tett előre és a holdfény
megvilágította fehér mancsát. Cornéliára gondoltam és Ronyra. Még egy lépést
tett felém. Annyira akartam átváltozni, mert éreztem, hogy az új családom
veszélyben van. Mire észbe kaptam ott állt a földúton. Hófehér bundája volt. Tudtam,
hogy ki ő és valószínűleg Ő is megérezhetett valamit. Sokáig meredtünk
egymásra. Egész végig azon törtem az fejem, kotorásztam a gondolataimban, hogy
hogyan tudnám elzavarni.
-
Oh! Látom
felismertél! Remek! Ez a koszos dhampyr tehát beszélt rólam. Képzelem miket
mondhatott. Na, látom a szemeden, hogy értesz. Nem hittem volna, hogy farkas
leszel kölyök! Ne… ne törd azt a pici fejed ilyen ostobasággal. Még ha
átalakulnál se lennél elég. Azt a korcsot legyőzhetted puszta vérszomjjal. Én
olyan naiv semmirekellők hulláiból csinálok kerítést, mint most Te!
-
Mit akar itt?
– vágtam a szavába.
-
Milyen kis
türelmetlen. Hát lemagázol engem? Ez új. És nagyon pimasz. Ez tetszik. Kamilia
már várja, hogy…
-
Nem!
-
Mi?
-
Azt mondtam,
hogy nem! Nem hagyom el Cornéliát!
-
Mi folyik ott
Josh? – lépett ki Cornélia az ajtón.
-
Öööhm… - már
kezdtem volna, hogy ki van itt, mikor rádöbbentem, hogy megint egyedül vagyok.
Lucien, vagyis az elméleti apám, már rég elment. – én csak… hangosan
gondolkoztam… azt hiszem…
-
Biztos? Nekem
úgy tűnt, hogy beszélgetsz valakivel.
-
Nem, nincs
itt senki. Látod?!
-
Jól van
kicsim! Gyere be! Még a végén megfázol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése