Véredért életed 1. fejezet - Ébredj sírodból szörnyem!

I. fejezet

Ébredj sírodból szörnyem!
 

Cornélia Ryyix, a fiatal feleség már 4 éve élt a birtokon. Férje nem is sejtette párja nagy titkát. Az anno borzalmas állapotban lévő gazdaság Cornéliának köszönhetően ma már az egyik legnagyobb és leghíresebb a környéken. A reformok, melyeket bevezetett alapjaiban változtatták meg a rabszolga tartás elméletét. Érkezése óta egyszer sem fordult elő, hogy lopni próbált volna tőlük bárki is. Ryan Palmo, a férj nem törődött a pletykákkal, miszerint Cornélia nélkül a Palmo birtok már rég az enyészeté lenne.

-         Cornélia, el kell mennem egy időre.

-         Hova mész, kedvesem?

-         A szokásos. A szomszédék mondták, hogy megint lesz piac. Arra gondoltam, hogy pár ló még nem ártana és pár tehén. Amik most vannak már nem hoznak annyi hasznot.

-         Igazad van! – mondta Cornélia, miközben az ebédlőt csinosította. – Rony-tól elköszöntél már?

-         Felkelt már?

-         Igen. Éppen játszik. Menj fel hozzá.

-         Rendben!

Ryan odalépett Cornéliához. A házasságuk nem volt felhőtlen. Ryan apja kb 22 lehetet, mikor poker partyt játszott Cornélia apjával. A játszama végén már kifogytak a tétekből és Cornélia apja az első születendő gyermekét ajánlotta tétnek. A játszmát elvesztette és így került sor a házasságra.

Rony csendben játszott babáival, melyeket édesanyja vart neki.

-         Szia Rony! Hogy vagy kislányom? – lépett be Ryan gyermeke szobájába.

-         Szia apa! – kiáltott fel Rony és egyből apja nyakába vetette magát.

-         Kicsim, most apának megint el kell mennie. Megígéred, hogy okos leszel és vigyázol anyura míg vissza jövök?

-         Mi? De … miért mész el? – a kislány pici ajkairól eltűnt a mosoly és szemei könnyben úsztak – Most jöttél haza …

-         Veronica, nyugodj meg! Nem tart sokáig. Hamarosan újra itthon leszek. Addig is megígéred?

-         Igen … de …

-         Semmi de! Indulnom kell kis drágám. Sietek haza. Jó legyél!

-         Szia apa … - mondta Rony és sírás tört fel gyenge kis torkán.

A férfi távozása után Cornélia elővette a birtok tervrajzait. Tudta, hogy csak akkor tud szabad területet felszabadítani, mikor férje házon kívül van. 

-         Theodor! Kérem jöjjön be.

-         Igenis asszonyom! Parancsoljon velem!

-         Örülök, hogy ilyen hamar ideért. Mint már anno említettem szeretném a termőterületeket növelni. Ahogy néztem a tervrajzokat észre kellett, hogy vegyem, a munkások szállásai és az ültetvény közt rengeteg hely van, mely semmire sincs felhasználva …

-         Igen asszonyom …

-         Úgy gondolom, hogy maga ezekről tudott és nem tájékoztatott. Szeretném hallani, hogy mi akadályozta meg abban, hogy értesítsen.

-         Igen. Tudomásom volt erről a bizonyos területről. Az ok, amiért nem közölhettem, mert a rabsz … akarom mondani munkásoknak van ezen a helyen egy szent növényük. Ön tetszette mondani, hogy a vallási dolgokat ne háborgassuk.

-         Milyen szent növény?

-         Nem tudom. A pandúrok mondták.

-         Vezessen oda.

-         De Mrs. Palmo. Éjjel van. Veszélyes lehet. – mondta elsápadva az építész. Sok rémtörténet terjenget az erdőben keringő vadállatokról, melyek este jöttek és embereket gyilkoltak.

-         Theodor, úgy gondoltam, hogy Ön művelt ember. Remélem nem ül fel ilyen badarságoknak.

-         Természetesen nem, mrs. Palmo.

A birtok körül mindig is különös mítoszok jártak. Olyan lényekről, melyek mesékben és rémtörténetekben elevenedtek meg. Az emberek rettegtek kimenni.  Ezért is volt fontos, hogy a munkások szent helyeit ne háborgassák. Ugyanis ők abban hittek, hogy ezek egy istenük lakhelyei és megvédi őket a gonosz erőktől. Cornélia gyermek korában azonban találkozott már csalással. Az emberek mindig a munkák minimalizálására játszottak. A birtokukon ahol élt a rabszolgák visszaéltek a szent helyek felé tanúsított tisztelettel és egy szabadterület középen álló bokorhoz csak azért mentek ki imádkozni, hogy ne vonják be a földművelésbe azt is. Jelenleg is ilyen helyzet állhatott fenn.

Este, mikor Cornélia és az emberei kimentek meg nézni ezt a bizonyos szent növényt a munkások ott imádkoztak. A növény egy száradt kóró, melynek csupán egy ága volt. Szerencsétlen növény már rég elszáradt.

-         Jó estét emberek! – köszöntötte őket Cornélia. – Ez lenne az a bizonyos szent növény?

-         Igenis asszonyom! Bwenkoth nagyúr áldotta meg nekünk.

-         Bwenkoth? Nem hinném, hogy az Istenetek egy ilyen elhalt kis növényt áldott volna meg. Jól sejtem?

-         Nem asszonyom. Bwenkoth nagyúr pont azért választotta, mert elhalt. Ha hagyjuk újra feléleszti.

Cornélia sokáig hallgatta a kimerítő beszédet. Türelmesen bólogatott és várta, hogy véget érjen. Alig észrevehetően intett az egyik mögötte álló pandúrnak, hogy hozzon egy kutyát. Tudta ugyanis, hogy amit a munkásai szóvivője mond kitaláció. Édesapja már rég megtanította neki és testvéreinek, hogy mikor rabszolgát hoznak mindent tudjanak meg, ami az illető vallásával és életvitelével kapcsolatos, hogy ne tudják becsapni. Ez most sem volt másképp.  Bwenkoth nem létezett. Ha viszont bizonyíték nélkül ásatja ki a kórót, akkor híre megy, hogy Ő maga szegte meg a szabályt, melyet képviselt. Ismerősen csengtek fülében még apja szavai: „ Jegyezzétek meg gyermekeim! Sok minden rávihet egy rabszolgát a csalásra. Olyan esetekben, ha egy területhez ragaszkodnak mindig érdemes átnézetni. Nem szabad a munkálatokat elkezdeni, míg a bizonyíték nincs meg. A legegyszerűbb módszer, ha kutyával átnézetitek a területet. A szolgák közt ugyanis nem idegen a gyilkosság. A bezárt emberek idővel olyanok lehetnek mint az állatok. A jobb hely vagy a több étel reményében megölik társaikat és eltemetik. A gyilkosságért halál jár és ezért próbálják mindennel elpalástolni. Jól jegyezzétek meg! Nem szabad elfelejtenetek, mert erre még szükségetek lehet!”

-         Nos, uraim. Remélem, nem bánják, ha körül nézünk. Charles, kérem, hozza ide Kodát.

-         Igenis, asszonyom!

A nagydarab vadászkutya komótosan ballagott és szimatolt körbe. A birtokon Koda volt a legjobb vadász. Idős kora miatt azonban már nem mentek vele vadászni. A jó vérvonala miatt az ő kölykei voltak a legkeresettebbek a környéken. A lusta mozgást egyszer csak feszült keresés váltotta fel, ahogy a kutya a kóró közelébe ért. Nem körözött tovább, egyenesen a növényhez ment. Pár szimatolás után aztán ugatni kezdett és leült, ezzel jelezve, hogy talált valamit. A szolgák arca megdermedt, mikor a kutya jelezni kezdett. Koda ugyanis legfőbb képen arra volt kitanítva mióta nyugdíjazták, hogy embereket találjon meg.

-         Nicsak. – mosolyodott el Cornélia – Úgy tűnik Koda megtalálta Bwenkoth-ot, vagy nincs igazam? Charles, kérem, kezdjenek ásni.

-         De asszonyom … a nagyúr …

-         Nem szégyelli magát? Még most is hazudik? Kísérjék vissza őket a szállásokra! Majd holnap foglalkozunk a hazugságukkal, ha kiderült, hogy mit készültek ennyire elrejteni előlünk!

Az ásás sokáig tartott eredmény nélkül. Koda azonban egyre vadabbul ugatott és alig lehetet féken tartani. Végül a szorgos munka meghozta gyümölcsét és egy faládára találtak. A láda nehéz volt és nyirkos, ahogy kiemelték. Charles már nyitni akarta, mikor Cornélia megállította.

-         Állj! Vigyék a ládát a házba!

-         De asszonyom …

-         Nem hallotta?! – fakadt ki Cornélia – Azt mondtam, hogy vigyék a ládát a házba! Melyik része nem volt világos?

Az emberek nem értették miért lett a birtok kimért asszonyából pár pillanat alatt ilyen ideges ember. Cornélia azonban tudta, hogy mit csinál.

-         Köszönöm Charles. Most menjenek békével.

-         De Mrs. Palmo …

-         Menjenek!

Amikor már mindenki elment végre sor kerülhetett a láda felnyitására. A faláda valószínűleg évek óta lehetett a föld alatt, mert korhadt volt és egyből engedett a feszítésnek. Émelyítő édes illat áradt belőle. Cornélia balsejtelmei beigazolódtak. Nehézkes doboló hang kopogott a dobhártyájában.

-         Jól van kicsikém, most már mindjárt vége.

Nem lehetett megjósolni, hogy mi fog történni. A láda állapota rosszat sejtetett. Akárki volt is benne nem valószínű, hogy életben van. Cornélia egy óvatos mozdulattal belenyúlt és egy gyerek kezét fogta meg benne. A kis kéz nem volt hideg. Forró volt. A nő egyből megérezte a csuklónál a szív lassú és nehézkes működését. 

-         Gyere gyorsan! – mondta Cornélia és egy finom mozdulattal kiemelte a gyermeket a dobozból.

A kis fiúcska kb 4 éves lehetet. Lassan lélegzet és magzat pózban feküdt.

-         Mióta lehettél ott? Istenem te kis aranyos.

Cornélia a fürdőbe vitte a gyereket és lemosdatta. A langyos víz megtette a hatását.

-         Szia picim! Hogy vagy? De szépek a szemeid!

A gyerek kék szemeit az Őt ölbe vevő nőre emelte. Szemeiben vad tűz lobbant.

-         Ohh. Azt hiszem neked sürgős segítség kell. De előbb felveszünk egy meleg ruhát.